Üdv Mindenkinek.
Azt hiszem most jött el az ideje, hogy boncolgassak és ezáltal lehet bizonyos rétegek meg fognak ölni, de tudjátok mit? NEM ÉRDEKEL! :D Kérem szépen, gondolkodtam két bizonyos rétegen, akik szerintem legszívesebben valahol egymás torkának tudnának esni. És ők nem mások, mint az Otakuk/Weeboo-k és a Nerd-ök/Geek-ek. Csapjunk is bele!
Magam is voltam otaku, és lassan-lassan már majdnem Weeboo. Animékért és mangákért rajongtam nagyon egy időben, és nagyon szerettem őket -szinte már a csapból az folyt. A barátaim körében is felkapott volt, szóval szép és jó volt. Elkezdtem japán nyelvet tanulni, Mondo magazint kértem kölcsön vagy vettem, mangákra szórtam a pénzt, szóval kész, japanofil voltam. DE! Egy idő után kezdett valami megváltozni... és ez a valami tett engem később azzá, ami most vagyok: kockává, vagy angolul ismertebben: nerd/geek. De ennyire ne szaladjunk előre, nézzük meg az egyik oldalt: Otakuk és Weeboo-k.
Az otakuk szerintem valahol egy időben még jó és érdekes réteget képviseltek. Animék, mangák, Japán minden mennyiségben, és ez egy kisebb társaságot össze is kötött, aminek egy időben én is része voltam. Külön szókincs ott is megvolt, ruházati megjelenés, mint a többi ilyen "rétegnek" napjainkban (gondolok itt a pár évvel ezelőtti emósokra, máig is jelen levő goth-osokra, és a mostani hipster jelenségre). Jó volt látni, hogy a kult-animéket tisztelték, az újak között is voltak szép felhozatalok akkoriban, s hogy vevők voltak Japán kultúrájára: gasztronómia, zene, divat, ami csak belefért és kivitelezhető volt kishazánkban. Rájuk is jellemző ugyanaz, mint a Nerd/Geek osztagra: gyűjtögetés mindenféle relikviáért, de itt a dolog azzal bezárul, hogy csupán Japánra fókuszálnak az esetek 90%-ában észrevételem szerint.
Cosplay-ezni jó, vagyis beöltözni valakinek, de ma már ez is le van bundázva, úgy vettem észre. Másik: boobies-ra megy főleg a többség, de ami igazán szemet szúr az az, ha valaki nem megfelelően öltözik be. Nincs semmi gondom azokkal, akik kicsit teltebbek, de akkor tudják a saját korlátjaikat felismerni és nem odáig vinni, hogy mondjuk egy nagyon kirívó külsejű karakter bőrébe bújnak alkatuk ellenére.
De egyszer csak fejét ütötte egy új műfaj az otakuk körében, ami őket ketté osztotta. Már régebben is jelen volt ez, de hazánkban úgy vettem észre, hogy később tért be, ha jól számítom, a Gravitation című sorozattal a 2000s évek elején. Igen, mondjuk ki: shounen-ai, yaoi, boys-love, nevezzétek annak, amelyik tetszik. NO ITT részemről biztosíték-kicsapás volt. Mielőtt bárki ítélkezne: semmi gondom a homoszexuálisokkal, tiszteletben tartom őket, ahogy egy normális embert is. De kérdem a lányoktól: mi a frász jön be nektek azon, hogy két srác együtt... csinálják/járnak stb.??? A lányoknak ez bejön, a fiúk meg szerintem egyértelműek reakció-ügyileg: hánynak tőle. :D
Szerencsére a yaoi párja is megjelent a fiúk -és a lányok kicsiny rétege- számára: a yuri, shoujo-ai, girls love. A lányok többsége persze meg ettől fordul fel.
S az otakuknál észrevettem egy eléggé fura szokást évekkel ezelőtt amikor kijutottam egy nagy Conra (helyet és eseménynevet nem mondok). Hatalmas betűkkel egy táblán az alábbi: WE LOVE YAOI. WTF lányok?! Oké, legyen, ha szeretitek én nem bánom, de nem kell közkinccsé tenni! Én sem teszem közkinccsé, maximum halkan és a barátaim körében mondom el, hogy: hé figyi... én ezt szeretem. Aztán vagy ledöbbennek és kettőt pislogva néznek rám, vagy mosolyogva bólogatnak hogy "Hé, én is szeretem! :D" Diszkréció... mindig is előnyösebb volt ilyen téren. Másik: tudtátok, hogy egy bizonyos réteg nem bírja az ilyen lányokat?
Aztán ott vannak a japán rock együttesek, akik hatalmas hype-ot élveznek a lányok körében -kivéve engem. Nem értem, lehet csak nekem van ízlésficamom férfiak terén, de mit lehet szeretni abban, aki már szinte lánynak néz ki?! Láttam már nem egy olyan zenekart, énekest, akik furcsán öltöznek, sminkelik magukat, de hogy a lányok min olvadoznak mondjuk egy ilyen láttán, nem értem.... Nézzetek lejjebb. Az egyik egy J-rock banda, mellette összehasonlításképpen a The Cure egyik régi fotóját tettem be és a Linkin Park mostani kinézetét. Hol néznek ki a fiúk jobban szerintetek? :DNe haragudjatok, de ha 17 lennék ismét, én a The Cure-ért fix sikítanék. :D De akik nem ismernék a Cure-t, mutatok még egy férfias bandát, amiért szintén rajongok. Ez pedig a Linkin Park. És tudjátok mi az érdekes? Van köztük egy félig japán és egy félig koreai ember, az egyiket Mike Shinodának, a másikat Joe Hanh-nak nevezik. :D És mellesleg férfiasan néznek ki! Tanulság: nem kell kislánynak kinézni, hogy csajokat és sikert zsebelj be magadnak.
Biztosra veszem, hogy vannak olyan előadók Japánban és Koreában egyaránt, ahol nem kell nyálas szőke hercegnek vagy kislánynak kinézned, hogy hódíts. Példaként hozok is egyet rögtön, ami a személyes kedvencem: L'arc en Ciel. A zenéjük jó, megjelenésükre meg nincs panaszom, mert férfiakat látok magam előtt. :)
De elég a zenekari-panaszból, nézzük tovább a dolgokat. Mostanság előszeretettel hype-olnak olyan animét, amik szerintem nem érdemelnék meg. Ilyen például az Attack on Titan/Shingeki no Kyojin. Utálom, ez tény, de azért az már nekem is elgondolkodtató volt, hogy akik nyitott szemmel járnak, azok észreveszik a sorozat kliséit, hibáit, és nem pedig elvetemülten fanolják agyon még ennek ellenére is. Elismerem a sorozat "sikerét", de az már egy szint amikor egy rajongótábor nagy része sem látja a hibáit annak, amit szeret.
Aztán lenne egy kérdésem az otakuk számára: mi a fene jó abban, ha beleszerettek és párkapcsolatot képzeltek el egy fiktív karakterrel?! Könyörgöm, szálljatok le a magasból, az illető nem él, és ne is keressétek élőben. Ha szerelmet szeretnétek, ott vannak a Con-ok a hozzátok hasonló emberek, ott keresgéljetek fiúkat vagy lányokat, akik randizásra méltóak a ti szemetekben.
Továbbiakban van még egy dolog ami irritál: a fél-japán beszéd. Nem attól leszel nagymenő, hogy beszúrsz a beszédedbe japán kifejezéseket és hasonlóakat, mellesleg eme tudás nem egyenlő azzal, hogy tudsz japánul. Ha a nyelvet szeretnéd beszélni, keressetek fel egy nyelviskolát vagy tanárt, de nem animékből kell építkezni ilyen téren. Mert könnyen meglehet, hogy amikor japánokkal találkozol és így beszélsz, nevetség tárgyává válsz.
Nah kérem. Az otaku-társadalom most gondolom minden szépet és jót kíván nekem, de megvallom őszintén - nem érdekel. :) DE! Nincs vége a dolognak még. Én egy másik szubkultúrát képviselek, amit úgy hívunk: nerd/geek. Mindenki döntse el maga, hogy minek nevezitek ezt a réteget, de ha úgy tetszik, magyarosan: kockák. Nézzük meg őket.
A kockák főleg arról ismertek, hogy nem moccannak ki, és a négy fal között tengetik az életüket a képernyő előtt, kezükben billentyűzet vagy gamepad, és játszanak. Megjelenésre semmi különös nincs rajtuk, átlagos emberek -leszámítva hogy kockaságukat a ruházatukon megjelenítik általában. Szókincsünkben megjelennek a játékokban használt szavak, de általában normális emberként beszélünk egymás között, mindenféle idegennyelvből származó szavak nélkül - nem úgy, mint az otakuk többsége.
Nincs a kockulással semmi gond, amíg az ember egészségesen csinálja. Magam is kocka vagyok, megjártam én is a függőség poklát, és azóta szerencsére jól csinálom a dolgokat. Mi volt a pokol? Annak idején volt egy dokumentumfilm a videojátékokról, ahol tetszett egy jelképes mondás: "Nincs semmi gond a videojátékokkal való időtöltéssel addig, amíg be nem zárul mögötted a szobád ajtaja teljesen." Magyarul: játssz bátran, de törődj a külvilággal is! A szeretteiddel! A dolgaiddal! És ezt idővel sikerült megtanulnom. :) Sajnos máig is vannak olyan emberek, akik mögött az ajtó bezárul, és nehezebb úton tanulják meg, hogy amit tesznek, az nem jó. S ez az egészségükre hat ki főleg.
Nem mai jelenség például, hogy egy tizenéves kölyök könyörög a Call of Duty-ért vagy bármely más, inkább felnőtteknek szóló játékért és senkit se izgat, de ha egy felnőtt embert látnak meg az emberek, amint Pokémont tol, akkor már kicsapják a hisztit... érdekes felállás, nemigaz? Én úgy vélem: fordítva kéne ezt csinálni inkább. Kockák között is megfordulnak tenyérbemászó alakok: az ál-nerd-ök, akik gamepaddal pózolással próbálják beállítani, hogy gamerek (ez főleg lányoknál fordul elő), a tizenéves taknyos kölykök akik hack-eléssel fenyegetőznek, és persze akiknél még inkább viszket a tenyerem: azok a kockák, akik nem tisztelik a múltat. Úgy értem ezt, hogy anno ugye volt az Atari 2600 - nem nagy grafikai tudással, de annál mókásabb játékokkal, mi több, használnod kellett a képzeletedet a minimális grafika miatt! :D Később jöttek fejlettebbnél fejlettebb gépek, és játékok, amik ezeken történelmet írtak. De ha nem lettek volna ezek, akkor ma nincs a csili-vili grafikás gémek korszaka, és ezt sokan elfelejtik a kockák között. Régen főleg a játékra hajaztak, nem arra, hogy hogyan néz ki.
Persze azért a kockáknak is megvan a maga biztosíték-kicsapás lépései, teszem azt, volt valaki olyan okos anno, hogy összeházasodott a saját konzoljával. Ezen egyszerűen röhögtem először, de utólag belegondolva utána már kevésbé volt vicces a dolog.
Viszont azt le merem szögezni: a kockáknak nagyobb az esélyük a szerelemnél, de ezt egy korábbi postomnál ezt elmeséltem, nem szándékozom elismételni magam még egyszer.
Összességében: nincs semmi gond ha egy bizonyos határon belül képviseled azt a szubkultúrát, amiben érzed otthon magad. Gyűjts bátran cuccokat, beszélgess róluk abban a körben, amiben hozzád hasonló emberek vannak, de ne válj fanatikussá, mert előbb iszod meg a levét, mint gondolnád. Az a bizonyos ajtó mindenkire vonatkozik ilyen téren, nem csak a kockákra!
Az otakukról általában írtam, aminek szem és fültanúja voltam. A kockákról tapasztalat által írtam. Nem szándékoztam senkit se megbántani. Csupán éltem a szólásszabadsággal, amit kihasználtam.
Rant over. Bár utólag visszanézve ez már elmélkedés, semmint rant....
Azt hiszem most jött el az ideje, hogy boncolgassak és ezáltal lehet bizonyos rétegek meg fognak ölni, de tudjátok mit? NEM ÉRDEKEL! :D Kérem szépen, gondolkodtam két bizonyos rétegen, akik szerintem legszívesebben valahol egymás torkának tudnának esni. És ők nem mások, mint az Otakuk/Weeboo-k és a Nerd-ök/Geek-ek. Csapjunk is bele!
Magam is voltam otaku, és lassan-lassan már majdnem Weeboo. Animékért és mangákért rajongtam nagyon egy időben, és nagyon szerettem őket -szinte már a csapból az folyt. A barátaim körében is felkapott volt, szóval szép és jó volt. Elkezdtem japán nyelvet tanulni, Mondo magazint kértem kölcsön vagy vettem, mangákra szórtam a pénzt, szóval kész, japanofil voltam. DE! Egy idő után kezdett valami megváltozni... és ez a valami tett engem később azzá, ami most vagyok: kockává, vagy angolul ismertebben: nerd/geek. De ennyire ne szaladjunk előre, nézzük meg az egyik oldalt: Otakuk és Weeboo-k.
Az otakuk szerintem valahol egy időben még jó és érdekes réteget képviseltek. Animék, mangák, Japán minden mennyiségben, és ez egy kisebb társaságot össze is kötött, aminek egy időben én is része voltam. Külön szókincs ott is megvolt, ruházati megjelenés, mint a többi ilyen "rétegnek" napjainkban (gondolok itt a pár évvel ezelőtti emósokra, máig is jelen levő goth-osokra, és a mostani hipster jelenségre). Jó volt látni, hogy a kult-animéket tisztelték, az újak között is voltak szép felhozatalok akkoriban, s hogy vevők voltak Japán kultúrájára: gasztronómia, zene, divat, ami csak belefért és kivitelezhető volt kishazánkban. Rájuk is jellemző ugyanaz, mint a Nerd/Geek osztagra: gyűjtögetés mindenféle relikviáért, de itt a dolog azzal bezárul, hogy csupán Japánra fókuszálnak az esetek 90%-ában észrevételem szerint.
Cosplay-ezni jó, vagyis beöltözni valakinek, de ma már ez is le van bundázva, úgy vettem észre. Másik: boobies-ra megy főleg a többség, de ami igazán szemet szúr az az, ha valaki nem megfelelően öltözik be. Nincs semmi gondom azokkal, akik kicsit teltebbek, de akkor tudják a saját korlátjaikat felismerni és nem odáig vinni, hogy mondjuk egy nagyon kirívó külsejű karakter bőrébe bújnak alkatuk ellenére.
De egyszer csak fejét ütötte egy új műfaj az otakuk körében, ami őket ketté osztotta. Már régebben is jelen volt ez, de hazánkban úgy vettem észre, hogy később tért be, ha jól számítom, a Gravitation című sorozattal a 2000s évek elején. Igen, mondjuk ki: shounen-ai, yaoi, boys-love, nevezzétek annak, amelyik tetszik. NO ITT részemről biztosíték-kicsapás volt. Mielőtt bárki ítélkezne: semmi gondom a homoszexuálisokkal, tiszteletben tartom őket, ahogy egy normális embert is. De kérdem a lányoktól: mi a frász jön be nektek azon, hogy két srác együtt... csinálják/járnak stb.??? A lányoknak ez bejön, a fiúk meg szerintem egyértelműek reakció-ügyileg: hánynak tőle. :D
Szerencsére a yaoi párja is megjelent a fiúk -és a lányok kicsiny rétege- számára: a yuri, shoujo-ai, girls love. A lányok többsége persze meg ettől fordul fel.
S az otakuknál észrevettem egy eléggé fura szokást évekkel ezelőtt amikor kijutottam egy nagy Conra (helyet és eseménynevet nem mondok). Hatalmas betűkkel egy táblán az alábbi: WE LOVE YAOI. WTF lányok?! Oké, legyen, ha szeretitek én nem bánom, de nem kell közkinccsé tenni! Én sem teszem közkinccsé, maximum halkan és a barátaim körében mondom el, hogy: hé figyi... én ezt szeretem. Aztán vagy ledöbbennek és kettőt pislogva néznek rám, vagy mosolyogva bólogatnak hogy "Hé, én is szeretem! :D" Diszkréció... mindig is előnyösebb volt ilyen téren. Másik: tudtátok, hogy egy bizonyos réteg nem bírja az ilyen lányokat?
Aztán ott vannak a japán rock együttesek, akik hatalmas hype-ot élveznek a lányok körében -kivéve engem. Nem értem, lehet csak nekem van ízlésficamom férfiak terén, de mit lehet szeretni abban, aki már szinte lánynak néz ki?! Láttam már nem egy olyan zenekart, énekest, akik furcsán öltöznek, sminkelik magukat, de hogy a lányok min olvadoznak mondjuk egy ilyen láttán, nem értem.... Nézzetek lejjebb. Az egyik egy J-rock banda, mellette összehasonlításképpen a The Cure egyik régi fotóját tettem be és a Linkin Park mostani kinézetét. Hol néznek ki a fiúk jobban szerintetek? :DNe haragudjatok, de ha 17 lennék ismét, én a The Cure-ért fix sikítanék. :D De akik nem ismernék a Cure-t, mutatok még egy férfias bandát, amiért szintén rajongok. Ez pedig a Linkin Park. És tudjátok mi az érdekes? Van köztük egy félig japán és egy félig koreai ember, az egyiket Mike Shinodának, a másikat Joe Hanh-nak nevezik. :D És mellesleg férfiasan néznek ki! Tanulság: nem kell kislánynak kinézni, hogy csajokat és sikert zsebelj be magadnak.Biztosra veszem, hogy vannak olyan előadók Japánban és Koreában egyaránt, ahol nem kell nyálas szőke hercegnek vagy kislánynak kinézned, hogy hódíts. Példaként hozok is egyet rögtön, ami a személyes kedvencem: L'arc en Ciel. A zenéjük jó, megjelenésükre meg nincs panaszom, mert férfiakat látok magam előtt. :)De elég a zenekari-panaszból, nézzük tovább a dolgokat. Mostanság előszeretettel hype-olnak olyan animét, amik szerintem nem érdemelnék meg. Ilyen például az Attack on Titan/Shingeki no Kyojin. Utálom, ez tény, de azért az már nekem is elgondolkodtató volt, hogy akik nyitott szemmel járnak, azok észreveszik a sorozat kliséit, hibáit, és nem pedig elvetemülten fanolják agyon még ennek ellenére is. Elismerem a sorozat "sikerét", de az már egy szint amikor egy rajongótábor nagy része sem látja a hibáit annak, amit szeret.Aztán lenne egy kérdésem az otakuk számára: mi a fene jó abban, ha beleszerettek és párkapcsolatot képzeltek el egy fiktív karakterrel?! Könyörgöm, szálljatok le a magasból, az illető nem él, és ne is keressétek élőben. Ha szerelmet szeretnétek, ott vannak a Con-ok a hozzátok hasonló emberek, ott keresgéljetek fiúkat vagy lányokat, akik randizásra méltóak a ti szemetekben.
Továbbiakban van még egy dolog ami irritál: a fél-japán beszéd. Nem attól leszel nagymenő, hogy beszúrsz a beszédedbe japán kifejezéseket és hasonlóakat, mellesleg eme tudás nem egyenlő azzal, hogy tudsz japánul. Ha a nyelvet szeretnéd beszélni, keressetek fel egy nyelviskolát vagy tanárt, de nem animékből kell építkezni ilyen téren. Mert könnyen meglehet, hogy amikor japánokkal találkozol és így beszélsz, nevetség tárgyává válsz.
Nah kérem. Az otaku-társadalom most gondolom minden szépet és jót kíván nekem, de megvallom őszintén - nem érdekel. :) DE! Nincs vége a dolognak még. Én egy másik szubkultúrát képviselek, amit úgy hívunk: nerd/geek. Mindenki döntse el maga, hogy minek nevezitek ezt a réteget, de ha úgy tetszik, magyarosan: kockák. Nézzük meg őket.
A kockák főleg arról ismertek, hogy nem moccannak ki, és a négy fal között tengetik az életüket a képernyő előtt, kezükben billentyűzet vagy gamepad, és játszanak. Megjelenésre semmi különös nincs rajtuk, átlagos emberek -leszámítva hogy kockaságukat a ruházatukon megjelenítik általában. Szókincsünkben megjelennek a játékokban használt szavak, de általában normális emberként beszélünk egymás között, mindenféle idegennyelvből származó szavak nélkül - nem úgy, mint az otakuk többsége.
Nincs a kockulással semmi gond, amíg az ember egészségesen csinálja. Magam is kocka vagyok, megjártam én is a függőség poklát, és azóta szerencsére jól csinálom a dolgokat. Mi volt a pokol? Annak idején volt egy dokumentumfilm a videojátékokról, ahol tetszett egy jelképes mondás: "Nincs semmi gond a videojátékokkal való időtöltéssel addig, amíg be nem zárul mögötted a szobád ajtaja teljesen." Magyarul: játssz bátran, de törődj a külvilággal is! A szeretteiddel! A dolgaiddal! És ezt idővel sikerült megtanulnom. :) Sajnos máig is vannak olyan emberek, akik mögött az ajtó bezárul, és nehezebb úton tanulják meg, hogy amit tesznek, az nem jó. S ez az egészségükre hat ki főleg.
Nem mai jelenség például, hogy egy tizenéves kölyök könyörög a Call of Duty-ért vagy bármely más, inkább felnőtteknek szóló játékért és senkit se izgat, de ha egy felnőtt embert látnak meg az emberek, amint Pokémont tol, akkor már kicsapják a hisztit... érdekes felállás, nemigaz? Én úgy vélem: fordítva kéne ezt csinálni inkább. Kockák között is megfordulnak tenyérbemászó alakok: az ál-nerd-ök, akik gamepaddal pózolással próbálják beállítani, hogy gamerek (ez főleg lányoknál fordul elő), a tizenéves taknyos kölykök akik hack-eléssel fenyegetőznek, és persze akiknél még inkább viszket a tenyerem: azok a kockák, akik nem tisztelik a múltat. Úgy értem ezt, hogy anno ugye volt az Atari 2600 - nem nagy grafikai tudással, de annál mókásabb játékokkal, mi több, használnod kellett a képzeletedet a minimális grafika miatt! :D Később jöttek fejlettebbnél fejlettebb gépek, és játékok, amik ezeken történelmet írtak. De ha nem lettek volna ezek, akkor ma nincs a csili-vili grafikás gémek korszaka, és ezt sokan elfelejtik a kockák között. Régen főleg a játékra hajaztak, nem arra, hogy hogyan néz ki.Persze azért a kockáknak is megvan a maga biztosíték-kicsapás lépései, teszem azt, volt valaki olyan okos anno, hogy összeházasodott a saját konzoljával. Ezen egyszerűen röhögtem először, de utólag belegondolva utána már kevésbé volt vicces a dolog.
Viszont azt le merem szögezni: a kockáknak nagyobb az esélyük a szerelemnél, de ezt egy korábbi postomnál ezt elmeséltem, nem szándékozom elismételni magam még egyszer.
Összességében: nincs semmi gond ha egy bizonyos határon belül képviseled azt a szubkultúrát, amiben érzed otthon magad. Gyűjts bátran cuccokat, beszélgess róluk abban a körben, amiben hozzád hasonló emberek vannak, de ne válj fanatikussá, mert előbb iszod meg a levét, mint gondolnád. Az a bizonyos ajtó mindenkire vonatkozik ilyen téren, nem csak a kockákra!
Az otakukról általában írtam, aminek szem és fültanúja voltam. A kockákról tapasztalat által írtam. Nem szándékoztam senkit se megbántani. Csupán éltem a szólásszabadsággal, amit kihasználtam.
Rant over. Bár utólag visszanézve ez már elmélkedés, semmint rant....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése