A Cross-X-World egyik tagja vagyok, Aiko Blackrose - röviden csak Aiko. A CxW-n egy rövidebb bemutatkozót írtam, úgyhogy itt - ha nem bánjátok - kicsit jobban kiélem magam ilyen téren.
A Cross-X-World-öt illetően: nem csak játékelemző szeretnék lenni, hanem ha sikerül, akkor szeretnék olyan lenni, mint
az AVGN (Angry Video Game Nerd) sorozatban: grafikusi- és látvány/ötlet-segéd, vagyis rajzolnék is az oldalnak. Bár... mondjuk ezt csinálom jelenleg is, hiszen a mostani fejléc az én munkám, leszámítva a játékhősök rendereit. :)
A Cross-X-World-nél főleg a retró korszakot képviselem, már csak az
emlékek miatt is, miket megosztok lejjebb veletek. Szerintem ez elég indok,
legalábbis számomra az, hogy miért ezt az ágat képviseljem a csapaton
belül. Célomnak érzem, hogy megismertessem a régieket az új generáció
számára, remélve, hogy ezzel át tudják érezni, hogy a mi generációnknak
milyen volt régen, és hogy nem kell csili-vili grafika a jó játékélményhez. Ettől függetlenül nyitott vagyok az újra is, de főleg a múltban szoktam járni játékok terén is. :)
Bár érdekes, de nem sok kocka lányt ismerni ebben az országban - bár lehet tévedek eléggé. Az is érdekes kérdés magában, ki is egy kocka, vagy hogy ki vallja magát kockának. :) Jómagamat úgy ítélem meg, mint egy normális szinten levő kocka: szeretek játszani a játékokkal, és van, hogy elragad a játék heve. Mindemellett előszeretettel gyűjtöm a különböző cuccokat, ami a játékokhoz kapcsolódik. Ha már kockák (nerd)... a matekzsenit ne várjátok el tőlem, gyűlöltem mindig is, örültem hogy érettségin egy kettessel átszambáztam belőle. :P
A Cross-X-World lapomon említettem, hogy itt áttérek a kockaságra. Manapság az emberek elintézik azzal, hogy rondák, magukba zárkóznak, hanyagolják a külvilágot, és ami igazán bosszantó: állításuk szerint soha nem lesz barátnőjük. Természetesen van ilyen is, hogyne, de akkor jövök egy ellenérvvel, hogy miért jó kockának lenni.
Példaként veszem ezt, amit le is fordítok nektek dióhéjban:
A WoW-ban több ember mászkál, nagyobb az esély annak, hogy félig anonimként ismerkedsz meg másokkal és találsz meg egy lányt; semmint egy online-randi oldalon ahol teljesen ki kell pakolnod mindent magadról. Mindemellett a WoW is egy játék, ami kikapcsolja az embert, és vizsgálatok mutatták ki, hogy az átlagéletkor a WoW-osoknál 30 körül van, míg az online-randi oldalakon 40 év felett van. Mindez nem elég, akik játszanak, azok gyorsabban tudnak dönteni, és a barátnőikkel kész kaland az élet. :) Szóval ennyit erről, a többit meg össze tudjátok adni a kép alapján. Akik meg azt hiszik, hogy a kockák sosem lesznek férj/feleség, akkor mondok rögtön kettőt, akinek már feleségük/barátnőjük van: Arin (Game Grumps) és James Rolfe (Angry Video Game Nerd). :)
Nem WoW-oztam és nem is szándékozom, de elismerem, hogy sikeres. MMO-kat nem szeretem, számomra olyan, mint egy online pusztaság, ha nem a barátaiddal vagy együtt fenn. Akkor inkább választom a régimódit: LAN-party, vagy házikonzolok és a játékos fix, hogy mellettem van. :)
Igen, régimódi szellem vagyok, ezért is tartom magam retro-nerd-nek. Zenékből, mint CxW lapomon láthattátok, csak a régit szeretem, a maitól pedig falra mászok egyenesen. Hol a gondom? -> Szeretem az elektronikus zenét, a gépi zenét, de csak mértékkel. Dubstep-ből például csak pár dal jött be, de az sem Skrillex-től van. A többi annyira zúg és zajos, hogy a fülem nem bírja. A dalszövegektől meg szintén hányni bírok, komolyan mondom, régen volt értelme a szövegeknek, legtöbb esetben valamilyen értelmes üzenete. Ma meg már divattá vált a gépies zene, ami szerintem szomorú. Sehol egy emlékezetes szóló, dallam, ami régebben megvolt. Lehet engem nyugodtan lehurrogni ezért, de akkor mutatok
egy jó példát erre, hogy érezzétek a különbséget, amiről beszélek. Van persze még ma is egy-két jó előadó, de a 90%-a szemétrevaló. Ennyi.
Ha már gyűjtögetés, szeretem gyűjteni az eredeti Disney DVD-ket, zenei lemezeket és filmeket. Ezzel is szeretném támogatni az alkotók munkásságát. Figurákat is nagyon szeretek gyűjteni, főleg ha kedvenc játékomból vagy filmemből van. :) Ami még különleges gyűjteményem, az a porcelánbaba-seregem, bár mostanság a számuk nem nőtt, anyagiak miatt.
Hobbim még a kreatív-hobbi is, ahol magamnak vagy másoknak készítek ezt-azt. Lehet ez lánc, gyűrű, medál, jelvény, vagy akár figura. :)
De ha már itt vagyunk, jöjjön egy kicsit hosszabb jegyzés, mégpedig a kockává válásom hosszú útja.
Kockaságom útja viszont már kiskoromban elkezdődött, bár akkor még nem foglalkoztam vele olyan szinten, mint mostanság. Sosem voltam az a tipikus lány, inkább fiús lány voltam: a babáimat összekötöztem, kiskocsikkal játszottam, várakat építettem, de ami igazán fiús volt részemről, az a videójátékaim voltak. Az egészet a szüleimnek köszönhetem főleg, a legelső konzolom egy Atari 2600 volt, rajta kb. 30 játékkal. Hogy honnan, azt nem tudom elmondani. Elvoltam vele mint a befőtt, végtére is ez volt az őskor valamennyire játékok terén - számomra legalábbis akkor. Egyszerű, de nagyszerű. Atari mellett volt szerencsém régi árkád gépekhez is, de amire igazán emlékszem, az egy helikopteres-lövöldözős volt (címet nem tudok mondani sajnos), a Terminator 2 és a Teenage Mutant Ninja Turtles Arcade.
Pár évvel később az Atari után ismerkedtem meg a Super Mario tesókkal még 1992-ben, karácsonykor -amikor is a fa alatt lapult ajándékként. Mario-t hamar a szívembe zártam, olyannyira hogy az oviban az ő ruháiba bújtam farsangkor. :) Super Mario World mellett volt szerencsém még pár címhez, mint a Jungle Book, The Lion King, Aladdin, Mario Kart, Super Mario All Stars és Bugs Bunny: Rabbit Rampage.
Mario Kart-hoz és Super Mario World-höz sok emlékem fűz, közösen apámmal szerettem játszani. Emlékszem, hogy az SMW-ben elég nehezen jutottunk ki az Illúziók Erdejéből (Forest of Illusions), vagy hogy a Special pályákon mennyit próbálkoztunk. Mario Kart-ban pedig gyakran kora este pukkasztottuk szét egymás lufiját Battle Mode-ban, ahol főleg apám volt a nyertes -de vígaszként kaptam Milky Way csokit párszor. :) Persze nem csak Battle Mode-ban volt közös élményünk, hanem a gép ellen is mérkőztünk meg bajnokságokon. Special kupáig sikerült is minden, de utána olyan nehezek voltak a futamok, hogy nem tudtunk áttörni.
Super Nintendo mellett volt szerencsém a NES-hez is, ami rengeteg feledhetetlen emléket szerzett nekem az unokatesóimmal - mivel akkoriban nekik NES volt, míg nekem SNES. NES-en cserélgették a régi, sárga-kazettákat, így aztán sosem volt egyforma játék egy időben a terítéken. :) Imádtunk játszani rajtuk, s ha volt 2-játékos mód, akkor egyértelmű volt, hogy azon toltunk végig pár játékot -unokabátyámmal közösen az esetek többségében. Jók-rosszak egyaránt megfordultak, bár a rosszakról csak utólag szereztem tudomást az Angry Video Game Nerd epizódokon keresztül. Ami viszont rengeteg szép emléket idéz fel bennem, az a Tiny Toon Adventures, Chip n Dale: Rescue Rangers és a Teenage Mutant Ninja Turtles játékok. Itt ugyanis mind a négyünknek volt olyan karakter, akit szerettünk, hehe :) Ha nem Nintendoztunk, akkor ezek alapján szerepjátékoztunk.
Ámde a konzolháború alatt sikerült találkoznom Mario vetélytársával is, Sonic-kal - mindezt csupán egy véletlen balesetnek köszönhetően, amit el is mesélek rögtön, mert szerintem nem hétköznapi. :)
Történt ugyanis, hogy egyik napra a szüleim megbeszélték, hogy kivételesen apám jönne értem. Anyum óvónő volt az egyik szülővárosomon kívüli faluban, és szülői értekezleten kellett lennie. Apám autószerelő volt akkor a szülővárosomban, tehát nem nagy kérés volt hozzá, igent mondott. Másnap délután öt fele járhatott az óra, az óvodát be kellett zárni, és csupán én maradtam a csoportomban kedvenc óvónőm társaságában -nevezzük Évának. Mit volt mit tenni, Éva felkapott magával és hazavitt magához, mivel a lakásban, ahol a szüleimmel éltem, senki nem volt otthon -miután megnéztük. Mondani se kell, gondoskodtak rólam, kaptam finom, rózsaszín cukorral bevont édes fánkot, gyümölcslevet, és felvitt az emeleti szobába, ahol fogadott engem egy Super Nintendo és egy Sega Genesis. A Genesis egyből megfogta a figyelmemet, hogy ki kezdeményezte, hogy azon játsszak, arra már nem emlékszem sajnos. Lényeg a lényeg: Sonic the Hedgehog 2-t rakta be nekem Éva, és utána a szüleimet próbálta hívni. Hogy mennyi időt töltöttem el Sonic-kal, nem tudom. De ezt a sünt - amit akkor macskának hittem- és rókát (Tails-t) hamar megszerettem. Kis időbe beletelt mire a szüleimhez visszatértem, de arra emlékszem, hogy miután otthon leültem játszani Mario-val, hiányzott ez a kék sün. Valami mást nyújtott, mint Mario, és akkor még nem is tudtam, hogy életem egy másik visszatérő hőse lesz ő. Sonic-kal csupán véletlenek folytán botlottam bele még egy-két alkalommal, de akkor már a Game Gear-ös verziójával. Sonic amolyan visszatérő alak volt számomra, ezt később olvasni is fogjátok. ;)
Sonic után visszatértem a jó öreg SNES-emhez, és Évának hála, volt szerencsém még néhány másik játékhoz is.
Hamarosan búcsút is mondtam -később nagy bánatomra és megbánásomra- a Super Nintendo-nak, és jött az első PC-m. Rajta megtanultam kezelni a Windows 3.1-et annyira, hogy tudjak játszani rajta -meg a szülők tudta nélkül kicsit babrálni a beállításokkal, hehehe :) - , illetve a DOS-Navigatort. És jött egy másik hős, aki a konzolháború közben a PC-sek kedvence volt: Jazz Jackrabbit. Jazz mellett még volt szerencsém a fent említett Disney játékokhoz is, bár némi változtatással persze - ekkoriban még nem tudtam különbséget tenni. Volt szerencsém akkoriban Rayman-hez is, amit szintén nagyon szerettem. Apámmal közösen pedig DooM-oztunk -vagyis esetek többségében én néztem, ahogy ő játszik. De... Mario-t semmi és senki nem tudta pótolni. Hiányoltam, és bántuk is apámmal közösen, hogy eladtuk az SNES-t....
Aztán volt egy számítógépváltás -később még több is-, mivel idővel elavult, vagyis már fejlettebbek lettek tudásszinten. Hamarosan Jazz ismét visszatért a képernyőmre a 2. részével, ami vetekedett az elsővel - és még most is. Nem tudok dönteni, hogy melyik jobb, de ezt majd a Cross-X-World elemzésemben elmagyarázom, miért.
Aztán jött kockatörténelmem egyik legfurcsább szerzete: egy mudokon, aki egymaga határozta el, hogy lekapcsol egy egész gyárat, hogy mentse a társait a halál markából: Abe. :) Vele kapcsolatosan arra emlékszem, hogy egy hatalmas gyáva nyúl voltam. Féltem a Slig-ektől, főleg ha osonós részről volt szó. A torkomban dobogott a szívem, pedig amikor Abe-bel találkoztam, akkor már 1997-et írtunk - kisiskolás voltam, 3. osztályos. Persze nem csak a Slig-ek hozták rám a frászt, hanem a Scrab-ek is, de amiktől iszonyúan féltem, azok a Paramite-ok voltak. Mondjuk nem csoda, hogy miért: kiskoromban utáltam a pókokat, bár mostanra megszerettem őket. Angolul már ekkor javában tanultam, de nem sokat értettem a szövegből, ami sok tippet és információt adott a játékhoz. Az Abe's Oddysee-nek ekkoriban csak a "bétájához" volt szerencsém, amiben nem voltak cutscene-ek, és random bug-ok is előfordultak pár helyen.
PC-s téren amivel még büszkélkedhettem az a Need For Speed III: Hot Pursuit volt. Nem voltam sose az autós-játékos típus, de ha volt egy, amivel le lehetett engem ültetni a kormány elé, az ez volt! :)) Rendőrként és körözöttként egyaránt kitűnő voltam, mi több, Tournament-en és Knock Out versenyeken is bajnoknak nevezhetem magam. :) Ferrari-val, Chevrolet Corvette-tel és Lamborghini Diablo SV-vel biztos sikert arattam. :)
Point and Click műfajból csupán egyhez volt szerencsém... najó, kettőhöz. Az előző gépemen az Aliens: A Comic Book Adventure volt, de nem említettem, mivel kicsiny angol tudásommal nem sokra vittük apámmal. A másik point and click-es a 101 Dalmatians: Escape from DeVil Manor volt, amit minimális angol tudásommal sikerült kipörgetnem.
Persze nem csak családon belül találkoztam újdonsággal, hanem informatika szakkörön is, ahol óra után LAN-partik voltak. Duke Nukem 3D-vel ugrottunk egymás, és a tanár torkának előszeretettel. Egyszer vettem csak részt ebben a partiban, de ott is feledhetetlen emlékem volt: az egyik fiú csoporttársamat hátulról szépen kilőttem, mire kikelt magából: "Ki volt ez?! Ki lőtt le engem?! DX" Hamarosan választ is kapott... tőlem, az egyetlen lánytól: "Én voltam! ;D"
Ámde az otthoni gépezés mellett megjelent egy másik hobbim: a játékterembe való menetelem. :D Az egyik német csatornán ugyanis reklámozták a Nintendo 64-et, játékok közül a Yoshi's Story-t és a Diddy Kong Racing-et láttam reklámokból. Mario 64-et viszont a Tescoban ismertem meg, amikor ott volt lehetőség kipróbálni az új konzolokat. Röviden szólva: játékterembe jártam, ahol sok tőlem idősebb volt inkább, semmint velem egykorú. Láttam PC-t, PSX-et, SNES-t és N64-et próbasoron, illetve a kazettákat sorakozva a polcokon sorba állítva... délutánonként jártam el, Yoshi-zni főleg, bár egyszer volt alkalmam SNES-re is. Mondjuk azzal kapcsolatosan annyi kellemetlenségem akadt, hogy Mario miatt gyerekesnek neveztek engem a kamaszok. :S Nem mintha érdekelt volna, én csak játszani jöttem, de persze abból gondolom ti se ennétek, ha játék közben szólongatnak be neked. Meg is elégeltem, szóltam a tulajnak is rögtön, aki segített elsimítani a dolgokat. :) Utána is jártam vissza még párszor, karácsonyi ajándékként egyszer a szüleim meg kibéreltek egy N64-et Yoshiékkal és a Bomberman 64-gyel.
Időközben újabb és újabb játékokkal találkoztam unokatesóimnál is: Warcraft, Starcraft, Age of Empires, Heroes of Might and Magic 3, Quake, Unreal Tournament, Vampire: The Masquarade, sorolhatnám még a nagyobb és nagyobb címeket. Sonic egyszer nála is visszatért, a Flickies Island résszel, ami nem csak Saturn-on, hanem PC-n is egyaránt jelen volt. Unokabátyám újabb mérföldkövet tett le számomra - és még többet is későbbiekben-, amikor bemutatta a The Sims-et. Soha nem volt szerencsém szimulátorokhoz, de a Sims hamarosan felkerült az én kívánságlistámra is, hogy otthon, egy új gépen toljam. Elsőre az összes Sim-em meghalt, de utána emlékszem, hogy ugyan cheat-tel, de félig meddig valamennyire sikeresen rendbe szedtem az általam kreált család életét hangulatilag is. Tűzoltástól házkirabláson át egészen a karrier-csúcsok megdöntésén át sok kellemes percet töltöttem a Sims sorozattal. Amikor hallottam a kiegészítőkről, rögtön rájuk is cuppantam. House Party, Holiday és Unleashed volt a tulajdonomban, csupán egyetlen egy gonddal: a jó öreg Win98 helyett az összeomlásairól híres Millenium Edition volt a gépemen. Pár összeomlás után persze ismét Win98 lett rajta. The Sims-nek köszönhetően "megtanultam" gyönyörű otthonokat teremteni, ami anyám fél szemmel látott és csodált is -mondjuk azt persze nem, hogy órákat tudtam szöszölni a Sim-jeimmel, a házteremtéssel és a saját történeteim eljátszásával. :) The Sims 2 is rögtön kapott lehetőséget tőlem az 1 után felbuzdulva. Reakció? Állam leesett. Hihetetlenül sokat fejlesztettek a játékon, ami nagyon tetszett: öregednek a Sim-ek, szebb grafika, több lehetőség, mi kell még? :)
The Sims idejében találkoztam a Playstation-nel, a legelsővel, akkori barátnőmmel, aki messzebb lakott tőlem. Tarzan Action Game-hez és The Smurfs-höz volt szerencsém csak ott, de ez elég volt a konzol megismeréséhez. :)
PC-re visszatérve. Ha kalandjátékokról volt szó, eléggé finnyás lettem: csupán hősNŐk jöhettek szóba nálam. Hallottam is egyről, aki nem más volt, mint Lara Croft, de sokáig nem érdekelt... egészen a 2001-es filmig, ahol magával ragadott, és nem kívántam többet annál, hogy játsszak vele.
Egyik nyári délután, amikor a strandon voltam unokabátyáimmal, meglepetésként jött apám, kezében a Tomb Raider 4-gyel (The Last Revelation). Örömömben bombát ugrottam a medencébe, emlékszem rá, annyira boldog voltam. :) Jó volt belevágni ebbe, de sosem sikerült végigjátszanom, ugyancsak gyávaságom miatt: egy félisten bikánál akadtam el, emlékszem rá. No majd egyszer sikerülni fog. :)
Ámde Lara halálának híre hamar engem is főbe csapott, nem akartam elhinni, hogy megtörténhetett. Hamarosan kezem közé került a Tomb Raider 5 (Chronicles), amit sikerült nemrégiben szögre akasztanom. Jó volt, de a bugok hamar elveszik az ember kedvét.
S jött az életem egyik legnagyobb csalódása is: az Angel of Darkness. Reménykedve kértem, csalódva tettem félre, ahogy mostanra is. S Lara mellett egyúttal felbukkant valaki - hála unokatesómnak érte -, aki Larát félresöpörte egy időre tőlem: BloodRayne. Emlékszem, hogy ezerrel daraboltam széjjel mindenkit, főleg náci katonákat, ami jó ideglevezetés volt nekem éjszakánként suli és tanulás után. Persze... ha meglátták a szüleim, hogy mit csinálok ezzel a "leányzóval", kicsaptam a biztosítékot. Ami kamaszként természetesen nem érdekelt. :) Rayne után viszont felkapta a fejét egy program, ami visszahozta a gyerekkoromat.
Egyik nap megyek be unokatesómékhoz, akik a képernyőre tapadva játszanak valamin. A zene ismerős... a hangeffektek is... Micsoda, hogy Super Mario World-del játszanak számítógépen?! :D Rögtön ugrottam is egyet örömömben, unokabátyámnak köszönhetően a programot és a hozzá tartozó ROM-okat felírtuk egy CD-re, így otthon is visszakerülhettem a gyerekkoromba. Az emulátorok csodás programok szerintem ma már, jó érzés, hogy nem kell feltétlenül konzolhoz nyúlni, ha egy röpke időre vissza akarsz térni a gyerekkorodba. Természetesen én a konzolok megvételével értek egyet, de a mostani helyzetben sajnos az ember nem feltétlenül engedheti meg magának ezt.
Visszatérve: ezután újdonságot nem tudok bejegyezni, mivel kockaságom szünetelt egészen 2006-ig. Sonic ezúttal visszatért a Sonic Heroes-zal, és dübörgött is a neten a magyarok körében. No igen, ekkor kaptam meg a házi-netemet is, köszönet anyumnak, szülinapra. :) Szó ami szó: a világháló kinyílt előttem, és hamarosan találkoztam magyar Sonic rajongókkal is, akik velem egyidősek voltak körülbelül. Ez volt a Suibom-kör, amibe én is belecsöppentem. Ekkor voltam Darkinga, egy lila sün a világhálón. Sonic-nak köszönhetek pár barátot, akik közül sajnos vesztettem is el. Jelen Cross-X-World tagokat neki köszönhetem, akik egyben a barátaim is: Ren-t, DevilBunny-t, CxW-n kívül Nockáért vagyok hálás neki, s akit igazán köszönhetek most neki, az a vőlegényem, szerelmem: Kazu. Ha Sonic élne, egy hatalmas öleléssel köszönném meg neki, hogy ezekkel az emberekkel találkoztam, és életem részévé váltak. :)
Barátokon és a páromon át rengeteg játékot ismertem meg, köztük van a Touhou is, a Devil May Cry sorozat, Metroid sorozat, és még sorolhatnám. Danténak köszönhetően pedig nem lettem annyira finnyás a hősöket illetően, ugyanis Dante után szívesen pörgettem ki olyan játékokat, ahol férfi a főhős. Mondjuk Mario is az volt korábban, de az Mario volt. :P 2008-ban elhagytam a Darkinga nevet, és Ai lettem, ami nemsokára Aiko-vá vált.
Szóval, mint láthattátok, a két rivális játékhős életem részévé váltak, ezért is állnak ők közel a szívemhez. Nekik köszönhetem, hogy ide kerültem, ahol most vagyok, "kocka-ügyileg". :)
Vannak játékok is, amiket szeretnék kijátszani, amíg élek, erről majd egy másik bejegyzésemben fogok írni.
Remélem nem untattalak titeket eme hosszú bejegyzéssel... ^^" Legközelebb remélem hamarosan jelentkezem!
♥ - Aiko - ♥
